Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A V-2 a II. világháború idején Németországban kifejlesztett egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta. A háború során Nagy-Britannia és Belgium ellen vetették be. A háború befejezését követően mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok a V-2 rakétákat és a német szakembereket felhasználta saját rakétaprogramjához. Egy V-2 rakéta volt az első, amely kilépett a világűrbe.

 

Története 

A folyékony hajtóanyagú rakéta használatának elveit Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudós írta le először, Robert Goddard amerikai rakétakutató pedig elsőként indított ilyen eszközt. Európában Németország volt a rakétakutatások őshazája. 1927-ben az Űrutazási Társaság (VfR – Verein für Raumschiffahrt) tagjai kezdtek kísérleti rakéta építésébe. Köztük volt egy fiatal mérnökhallgató Wernher von Braun is. Braun hamar a csoport vezetője lett nagyszerű szervezőkészségének és a rakéták irányítórendszerében való zseniális ötleteinek nyomán.

A rakéták fejlesztése azután vett lendületet, hogy a Párizsi Békeszerződés nyomán sokféle fegyver gyártásától eltiltott Németország hadserege új fegyvereket keresve rátalált a VfR-re és anyagilag szponzorálni kezdte.

Az anyagi támogatás birtokában 1932-re elkészült az A1 (Aggregat 1)jelű etanollal és cseppfolyós oxigénnel működő első rakéta. 1934-re a továbbfejlesztett változat, az A2 is elkészült, amellyel a nem sokkal korábban beiktatott új német kancellár, Adolf Hitler előtt sikeres bemutatót tartottak. A siker nyomán a hadsereg besorozta von Braunt és csapatát és katonai programmá nyilvánították a rakétafejlesztéseket.

A rakétafejlesztés Peenemündébe, a Balti-tenger egy kis szigetére költözött. Az előző fejlesztések alapjain haladva előbb elkészült az A3, majd összesen hat évnyi fejlesztőmunka után az A4 nevű prototípus, a későbbi V-2. Az A4 első startjára 1942 márciusában került sor, amelynek eredményeképpen 1,6 kilométeres repülést követően zuhant a tengerbe a rakéta. A második repülés sem hozott több sikert. Az 1942. október 3-án sorra került harmadik start sikerült először tökéletesre és a rakéta 193 kilométeres távolságra jutott, miközben 80 kilométer magasságot ért el pályája csúcsán.

Az egyik tesztrepülés során a V-2 189 kilométer magasságra emelkedett, ezzel az első ember készítette tárgy volt, amely az űrben járt.

 

Műszaki jellemzői [szerkesztés]

A V–2 hajtóműve. Felül a turbószivattyú, alatta balra a gázgenerátor látható. Alul megfigyelhetők a tüzelőanyagot szállító csövek, amelyek az alkohol–víz keveréket a kettős falú fúvócsőbe vezették.
A V–2 hajtóműve. Felül a turbószivattyú, alatta balra a gázgenerátor látható. Alul megfigyelhetők a tüzelőanyagot szállító csövek, amelyek az alkohol–víz keveréket a kettős falú fúvócsőbe vezették.

 

Hajtómű 

Meghajtásáról egy Walter Thiel tervezte, 27 tonna tolóerejű folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű gondoskodott. Tüzelőanyaga etanol és víz keveréke volt, oxidálóanyakgént folyékony oxigént használtak. A hajtóanyagtartályokban 3800 kg tüzelőanyag és 4900 kg oxidálóanyag kapott helyet. Ezeket hidrogén-peroxiddal működő gázgenerátor által hajtott turbószivattyú juttatta a hajtóműbe. Az alkohol–víz keverék először a kettős falú fúvócsőbe jutott, ahol a tüzelőanyag egyrészt felmelegedett, másrészt hűtötte a fúvócsövet A tüzelőanyagot 1224 db fuvókán keresztül fecskendezték be az égéstérbe, ahol az oxigénnel keveredve 2500–2700 °C-on végbement az égés. A tüzelőanyag egy részét közvetlenül az égéstér falára fecskendezték, ahol az alkohol–víz keverék kellő mennyiségű oxidálóanyag hiányában csak elpárolgott, ez pedig az égéstér falát védő gázfilmet képezett. Az így el nem égett tüzelőanyag csak a fúvócsövet elhagyva, a levegőben gyulladt meg, ez okozta a V-2 jellegzetes, hosszú tűzcsóváját.

 

Irányítórendszer 

A rakéta megfelelő pontosságú célbajuttatásához kezdetben giroszkópos, tehetetlenségi önirányítást alkalmaztak. A LEV–3 típusjelű irányítóberendezés két egymástól független (a függőleges, illetve vízszintes síkhoz rögzített egy-egy giroszkóppal ellátott) rendszerből állt. A rakéta irányítása gázsugár-kormányzással, a tolóerő-vektor változtatásával történt. A gázsugár eltérítését a fúvócső mögött, a stabilizátorszárnyak belső oldalán elhelyezett gázsugár-kormányok elforgatásával oldották meg. A repülési távolságot a hajtómű üzemidejével állították be. A felszállás után a hajtómű a hajtóanyag kifogyásáig legfeljebb 210 másodpercig működhetett, a hajtóművek megfelelő pillanatban való leállításáról egy analóg számítógép elektrolit alapú összegintegrátora gondoskodott. Késői változatánál már vezetősugaras irányítást is alkalmaztak, amikor rádióhullám-nyalábbal határozták meg a röppálya irányát. A hajtómű leállítását is rádióparancs vezérelte.

A kezdetleges irányítórendszer miatt a V-2 meglehetősen pontatlan fegyver volt. A találati hiba 17 km-es volt, azaz a maximális hatótávolságában 50%-os eséllyel találta el a célpont 17 kilométeres körzetét (napjaink ballisztikus rakétái harmincszor akkora távolságon 170-szer olyan pontossággal rendelkeznek).

 

Műszaki adatok 

  • Maximális terhelhetőség: 1000 kg
  • Maximális hatótávolság (1000 kg teherrel): 300 km
  • Maximális sebesség: 5630 km/h

 

Harci alkalmazása 

becsapódás helyszíne
becsapódás helyszíne

Az A4 sikeres repülését követően a náci hadvezetés rögtön kikiáltotta a V-2-t a Hitler által sokat emlegetett "csodafegyverré". Goebbels propagandaminisztériumában pedig a korábban hadrendbe állított V-1 fegyver analógiájára V-2 (Vergeltungswaffe – Megtorló fegyver) névre keresztelték át.

A V-2 rakéta első harci bevetése 1944. szeptember 2-án volt, a 444-es Üteg küldte első rakétáját Angliára. A háború során összesen 3.172 dokumentált rakétaindítást végzett a német hadsereg főként belgiumi és angliai célokra, ám csak 1.100 érte el célját. Sok rakéta repülés közben felrobbant, vagy a tengerbe zuhant. Ezt a hibát a fegyver alkalmazásának végére sikerült kiküszöbölni a mérnököknek. Az utolsó két V-2-t 1945. március 27-én indították. A V-2 okozta robbanásokban 2.754 ember halt meg és további 6.523 súlyos sérültet kellett ápolni.

A V-2 fő célpontjai Antwerpen és London voltak. Főbb célpontok a háború alatt:

  • Belgium: 1664
    • Antwerp 1610 (≈ a teljes mennyiség 50%-a)
    • Liege 27
    • Hasselt 13
    • Tournai 9
    • Mons 3
    • Diest 2
  • Anglia: 1402
    • London 1358 (≈ a teljes mennyiség 40%-a)
    • Norwich/Ipswich 44
  • Franciaország: 76
    • Lille 25
    • Párizs 22
    • Tourcoing 19
    • Arras 6
    • Cambrai 4
  • Hollandia: 19
    • Maastricht 19
  • Németország: 11
    • Remagen 11

Bár a V-2 elsősorban a london elleni náci terrorbombázás egyik jelképe lett, elsősorban az antwerpeni kikötő ellen vetették be, amelyet súlyosan meg is rongált a német hadsereg, de csak lassítani tudta az Anglián át a kontinensre szállított amerikai hadianyag utánpótlást.

Terrorfegyverként a rengeteg civil áldozat miatt lett hírhedt, ami pontatlansága számlájára írható. A legtöbb feljegyzett áldozat egyetlen V-2 találat során 567 halott volt egy antwerpeni moziba való becsapódáskor.

 

Utóélete 

A világháborút követően Wernher von Braun és egy 40 fős mérnökcsapat az USA-ba került 70 készletnyi hadizsákmány A4/V-2 rakétával. A rakétamérnökök azonnal munkába álltak és a két hónappal korábban elhunyt Robert Goddard örökét átvéve az amerikai hadseregnek kezdtek rakéták fejlesztésébe. Egy sor amerikai katonai rakéta alapult az A4 technikáján.

Később von Braun űrrepülésre alkalmas hordozóeszközök fejlesztését kapta feladatul, így született meg a Jupiter és a Saturn rakétacsalád, amelyek egyik tagja, a Saturn V juttatta el az amerikai űrhajósokat a Holdra. Von Braun rakétái mind-mind az egykori V-2 leszármazottainak tekinthetők

A másik nagyhatalom, a Szovjetunió kezébe is került a háború végén hadizsákmányként nagy mennyiségű rakéta alkatrész, és hadifogolyként olyan mérnökök, akik részt vettek a rakétafejlesztésekben. A "kettő kombinációjából" hamarosan megszületett a Szovjetunió első balliszitikus rakétája az R–1, majd az R-sorozat többi katonai tagja. Ezek alapján fejlesztette ki a Szergej Koroljov vezette csapat a későbbi Szputnyik és Vosztok rakétákat, amellyel az első műhold, illetve az első ember eljutott a világűrbe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.