Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szovjet KV nehézharckocsi




    Ennek a szovjet nehézharckocsinak a története 1937- ben kezdődött el. Ekkor a GABTU (a Vörös Hadsereg páncélos főcsoportfőnöksége) megbizta a két legnagyobb leningrádi hadiüzemet, a "Bolsevik" és a "Kirov" nehézgépgyárat egy vastagon páncélozott, többtornyú harckocsi prototipusainak elkészitésével. Habár a Vörös Hadsereg abban az időben már rendelkezett egy többtornyú nehézharckocsival, a T-35- össel, a hadsereg illetékesei nem tartották megfelelőnek e tipus páncélvastagságát. A megalomániás szovjet vezetők ekkor még nem akarták elfogadni a többtornyú harckocsik koncepciójának archaikus mivoltát - ezek a tankok a 30- as évek végén már elavultnak számitottak, a hadgyakorlatok egyértelműen bebizonyitották e hatalmas "szárazföldi cirkálók" taktikai alkalmatlanságát és sebezhetőségét. Ez azonban egy cseppet sem érdekelte Sztálint. A diktátor szerette a nagy dolgokat.

SMK



Az új tank felső súlyhatárát 55 tonnában határozták meg- ennek túlhaladása alkalmatlanná tette volna a harckocsit a vasúti szállitásra. A tervezők nekigyürkőztek a munkának, és 1938 decemberére elkészült néhány prototipus rajza és kissebitett, méretarányos modellje. Összesen három prototipusmodellt készitettek, egy háromtornyú, egy kéttornyú és egy egytornyú változatot, mindhármat bemutatták Sztálinnak 1938 december 8- án. Sztálin kompromisszumos döntést hozott, és a kéttornyú SMK prototipust választotta. Az SMK betűszó Szergej Mironovics Kirov nevének kezdőbetűjeiből állt össze; Kirov ismert leningrádi pártvezető volt, Sztálin gyilkoltatta meg, mert népszerűsége már veszélyeztette a diktátor hatalmát. A gyilkosságért persze később a "nép ellenségeit" tették felelőssé.

KV-1 with L-11 gun



A diktátor utasitásának értelmében 1939 augusztusára le kellett gyártani az első prototipusokat a harckocsiból. De később módosult ez az álláspont; 1939 elején Sztálin parancsot adott a másik két modell (a háromtonyú T-100 és az egytornyú KV) legyártására és tesztelésére is.

A KV (tipusneve Kliment Vorosilov nevének kezdőbetűiből állt; Vorosilov Sztálin kedvec katonai parancsnoka volt- legfőbb erénye a diktátor minden parancsának engedelmes teljesitése volt.) prototipus 8 tonnával könnyebb volt, mint az SMK. Kezelőszemélyzete 5 emberből állt, (az SMK- é 7 emberből), és mindkettő 76.2 mm- es L-11- es ágyúval volt felfegyverezve. Ez a fegyver abban az időben mindenképpen jónak számitott, és ezért elvetették a T-28- as harckocsin tesztelt 85 mm- es páncéltörő ágyú beépitésének javaslatát, néhány vezető szovjet tüzérségi szakember (pl. Grabin, a későbbi 76.2 mm- es F-32-es és F-34- es páncéltörők tervezője) támogatása ellenére. Mindkét harckocsit a V-2- es standard szovjet harckocsimotorral látták el- ezt szerelték a T-34- be is, biztonságos és megbizható erőgép volt, talán csak a német Maybach motorok versenyezhettek vele abban az időben.

KV-1 with F-32 gun



Mindhárom harckocsiváltozatnál a T-28- ason tesztelt futóműrendszert alkalmazták. A T-35- ös futóművének szerkezeti megoldását bonyolultnak és nehézkesnek itélték.

Mindhárom prototipus elkészült a megadott időre (1939 augusztus), és szeptemberben mindhármat tesztelték a kubinkai gyakorlótelepen; a teszteken a KV érte al a legjobb eredményeket, annak ellenére, hogy a futóműve megbizhatatlannak bizonyult. 1939 decemberében rendszeresitésre alkalmasnak találták, és a gyakori futóműproblémák ellenére felfuttaták a sorozatgyártását.

A tank további tesztelésére remek alkalom volt az 1939 novemberében kirobbant finn-orosz háború. Az első KV-1- eket az egyetlen SMK-példánnyal együtt elküldték a finn harctérre. Az SMK harci tesztje balul sült el; a tank aknára futott, és az oroszok csak 1944- ben a háború végén tudták elvontatni magatehetetlen monstrumot. Öt évig rozsdásodott szegény a karéliai harcmezőn :-). A KV ugyanakkor egyenletesebben teljesitett, és alváza alkalmasnak bizonyult arra, hogy felszereljék egy jóval nagyobb, 152 mm- es löveggel ellátott toronnyal. Igy született meg a KV-2, amely nagy szerepet játszott abban, hogy a Vörös Hadseregnek 1940 februárjára végre sikerült áttörnie a Mannerheim-vonalat. A KV-2 szögletes, magas sziluettje és nehézkessége ellenére szinte sebezhetetlennek bizonyult- a finn 37 mm- es páncéltörők nem tudtak elbánni vele- és óriási tűzereje hatásosan támogatta a szovjet gyalogságot a finn betonerődök elleni rohamok alalatt.

KV-2



A finn-orosz háború után, 1940 májusáig először 50 darabot gyártottak le a tankból, majd később, 1940 őszéig újabb 200- at, annak ellenére, hogy a harckocsit tovább tesztelő mérnökök számos súlyos hibára bukkantak. A Vörös Hadsereg szakemberei a gyártás leállitását kérték, de nem értek célt; a hiányosságokat hadiüzemek gyártás közben igyekeztek kiküszöbölni. 1941 júliusának végére a Szovjetunió 639 KV-1- es harckocsival rendelkezett- ez tekintélyes erőnek számitott, annak ellenére, hogy a KV- k technikailag megbizhatatlanok voltak, a német hadseregnek nem állt rendelkezésére hasonló paraméterekkel rendelkező harckocsi. Ez meg is látszott a háború első hónapjai alatt- gyakran előfordult, hogy 2-3 KV-1 harckocsi minden előkészület nélkül, egyszerűen áttörte a német arcvonalat, és addig "dühöngött" a németek mögöttes területén, ameddig ki nem fogyott az üzemanyaga. Egy-egy mozdulatlanná vált KV-1 vagy KV-2 felrobbantása pedig hosszadalmas előkészületeket igényelt német részről.

Időközben a KV- t folyamatosan modernizálták. 1940 végén a KV-1 L-11- es 76.2 mm- es ágyúját lecserélték a jobb F-32- esre, majd 1941 júliusában az F-32 helyett az F-34- et kezdték beszerelni a KV-1 tornyába- ugyanez az ágyú volt a T-34/76- os fő fegyvere is. 1941 folyamán tovább vastagitották a már amúgy is eléggé erős páncélzatot, júliusra a KV-1 homlokpáncélzata elérte a 100 mm- t. A lövegtornyot is megerősitették 25 mm vastag, az eredeti páncélzatra ráerősitett páncéllemezekkel. Az igy megerősitett KV-1- esek a KV-1e nevet kapták (e- ekranirovanij; páncélozott).
A páncélzat vastagitása és a fegyverzet megerősitése után a harckocsi gyártásának egyszerűsitése vált elsőrendű feladattá. A június 22- én megindult német támadás első sikerei után lázassá vált a munka a "Kirov" gyárban- egyszerűsitették a tornyot, a lánctalpat, a futóművet, az augusztus-szeptember folyamán gyártott KV- ket öt külső olaj és üzemanyagtartállyal szerelték fel, hogy megnöveljék a hatótávolságot. A tartályok a sárhányón kaptak helyet, és csata előtt természetesen leszereleték őket.

1941 októberében a németek már közvetlenül fenyegették Leningrádot, ezért az oroszok október 18- án a leningrádi "Kirov" üzemet Cseljabinszkba evakuálták, és itt folyt tovább a KV-k gyártása. A cseljabinszki traktorgyár már 1941 januárjától készült a KV- k gyártására (hmm... traktorgyár, mi ?), igy novemberben már fel tudták futtatni a KV-1-esek sorozatgyártását.

KV-1s



A Vörös Hadsereg KV-1- esekkel felszerelt harckocsicsapatainak a veszteségei 1941 és 1942 folyamán hatalmasak voltak, annak ellenére, hogy a németek a 88- as páncéltörő ágyún kivül nem rendelkeztek más fegyverrel, amely el tudott volna bánni a KV-1- el. A nagy veszteségek fő okozója a tank technikai megbizhatatlansága volt. A harckcosizók a T-34- essel ellentétben ki nem állhatták ezt a nehézkes és gyakran meghibásodó mostrumot. 1942 nyarán az oroszok a tank harci sikertelenségének hatására fontolóra vették az egész KV- program leállitását is; egy korabeli jelentés szerint a "KV tank teljesen lezüllesztette a nehézharckocsi fogalmát". A későbbi, valamivel megbizhatóbb KV- változatok (KV-1s, KV-8) javitottak kissé a jármű hirnevén, de pl. Kurszknál a még mindig eléggé lassú KV- knek nagyságrendekkel nagyobb veszteségeik voltak, mint a jóval mozgékonyabb és jobb T-34- eseknek.

KV-85



A tank a háború végéig szolgálatban maradt, és annak ellenére, hogy nem ért el átütő taktikai sikert, fontos mérföldkő volt az ISZ-2- es orosz nehézharckocsihoz vezető úton.

Főbb KV- változatok:


KV-1 mod. 1940 F-32- es 76.2 mm- es ágyúval felszerelt változat.
KV-2 M-10 152 mm- es löveggel felszerelt változat, standard KV-1 alvázon nyugvó megnagyobbitott toronnyal.
KV-3 (Obiekt No.222) KV-1 model 1941 néven is ismeretes. F-34- es ágyú, 90 mm- es frontális páncélzat jellemezte. Súlya 51 tonna volt, 700 le- s B-5- ös motorral szerelték fel.
KV-1e 25-35 mm vastag külső páncéllemezekket "utópáncélozott" KV-1 mod. 1940.
KV-1 mod. 1942 Hegesztett torony helyett öntött lövegtoronnyal rendelkezett- a frontális páncélvastagság a tornyon elérte a 120 mm- t.
Obiekt No.220 tesztváltozat; 85 mm -es és 107 mm- es F-39- es ágyúkkat szerelték fel próbaképpen, a megépitett néhány darabot be is vetették a németek ellen, Leningrád védelménél. Lényegében egy 85 mm- es vagy egy 107 mm- es ágyúval felszerelt KV-2- ről volt szó; a 60-65 tonna súlyú tanknak 100 mm frontális páncélzata és 850 le-s motorja volt.
KV-4 és KV-5 csak papiron léteztek. 107 mm -es ágyúval felszerelt, 150 tonna súlyú kéttornyú monstrumok voltak.
KV-6 és KV-7 önjáró lövegek. A KV-6 1 db. 76.2 mm- es löveggel és 2db. 45 mm- es löveggel volt felszerrelve, a KV-7 2 db. 76.2 mm- essel. Csak a prototipus-stádiumot érték el.
KV-8 és KV-8s lángszórós változat, az ATO-41/42 tipusú lánszóró a toronyban kapott helyet. A 76.2 mm- es ágyút 45 mm- esre cserélték, hogy elférjen a lángszóró is. 1942- ben kezdték gyártani.
KV-9 122 mm- es löveggel felszerelt KV-1. Csak 3 darab készült belőle.
KV-1k 8 darab RS-82 reaktiv meghajtású lövedékkel (rakétával) szerelték fel.
KV-1s "szkorosztnij-gyors", azaz "könnyitett" változat. A KV-sorozat utólsó nagy szériában gyártott változata. Lecsökkentették a páncélvastagságát, és ezáltal a súlyát is, új, 608 mm széles lánctalpakkal látták el, a felszereléséhez tartozott 4 géppuska is: egy a testben, kettő a toronyban kapott helyet, egy pedig a torony tetején (légvédelem). 1942 augusztusában indult a gyártása, 1943 áprilisáig 1370 darab készült belőle. Néhány közülük egészen Berlinig eljutott.
KV-13 Az összekötő láncszem a KV és az ISZ- sorozat között. A KV-13- al egy olyan harckocsit akartak tervezni, amely egyesiti a T-34- es és a KV- sorozat pozitivumait, a negativumaik nélkül. A KV-13 könnyebb lett volna, mint a KV-1s, és a T-34- es lánctalpaival lett volna felszerelve. De 1943-ra, amikorra a projekt beindult, világossá vált, hogy az új német harckocsik miatt nem elegendő "kozmetikai" módositásokra szoritkozni, erősebb ágyúra és vastagabb páncélzatra van szükség. A KV-13- projektet megszüntették, de a tapasztalatok egy részét felhasználták az ISZ- széria tervezésénél.
KV-14 vagy SZU-152 Nagy tűzerejű önjáró löveg, a kurszki csatában mutatkozott be, sikerrel vette fel a harcot a német "Elefant"- rohamlövegekkel.
KV-85 85 mm- es ágyúval felszerelt, módositott tornyú KV-1s. 130 db. készült belőle, ezután a szovjet ipar átállt az ISZ- sorozat gyártására.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.