Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A T-28- as és a T-35- ös szovjet " szárazföldi cirkálók "



Az erőszakos kollektivizáció és a "mezőgazdaság eszközeinek az iparba való átömlesztése" következtében izmosodó szovjet hadiipar 1930- ban nekikezdett egy 76 mm- es ágyúkkal és géppuskákkal felfegyverzett, többtornyú nehézharckocsi megtervezésének és elkészitésének. De a szovjet mérnököknek dunsztjuk se volt arról, hogy hogyan nézzen ki egy ilyen tank; a T-30- nak keresztelt projekt még papiron sem készült el. Az orosz fegyverkezést irányitó hivatalok azonban - ugyanúgy, mint a T-26 és a BT- sorozat esetében - nem voltak szivbajosak, és nem haboztak a "rothadó kapitalizmus" know-how- ját igénybe venni. A T-26 esetében angol, a BT- nél amerikai technikával segitették ki magukat, mig a többtornyú szárazföldi cirkáló esetében a németeken volt a sor. Ekkor, a 30- as évek elején a Reichswehr és a Vörös Hadsereg közötti kapcsolat szivélyes és baráti volt, a két haderő szakértői több közös projekten is dolgoztak együtt; 1930 decemberében egy német mérnökcsapat érkezett a leningrádi "Bolsevik" gépgyárban működő orosz tervezőcsoporthoz, hogy besegitsen a munkába. A német csoportot Eduard Grotte vezette, és már 1931 tavaszára sikerült kilenditeniük a nehézharckocsi-projektet a kátyúból. A németek nehézharckocsijának neve TG volt, nyárra elkészült az első tesztváltozat is, amely működőképesnek mutatkozott - a szovjeteknek nem volt többé szükségük a németek munkájára, ezért gyorsan megvádolták őket szabotázzsal, és kiutasitották őket az Szovjetunióból. Jellemző, igazi kommunistához méltó eljárás.

T-35



A projektet ezután átkeresztelték T-35- re, és még egy évet dolgoztak rajta; 1932 szeptember 1- én bemutatták az első T-35- öt a hadsereg szakértőinek és élvonalbeli pártvezetőknek. A hatalmas monstrum nagy hatással volt rájuk, de a dolognak volt egy apró szépséghibája, mégpedig az, hogy az óriási, öttornyú szörnyeteg "véletlenül" ugyanúgy nézett ki, mint az angol A1E1 Independent nehézharckocsi. Orosz website- ok persze tagadják a "koppintás" tényét, és azzal érvelnek, hogy nics dokumentum, amely azt bizonyitaná, hogy a T-35 konstrukciója lopott volt. Lehet, hogy ez igaz; de a hasonlóság túlzottan is nyilvánvaló és szembeötlő. Tekintettel arra, hogy az Independent - tankot a 20- as évek vége felé tesztelték Angliában, elméletileg a németek és az oroszok is ellophatták a tervek legalább egy részét.
A T-35 öt tonyából háromban ágyú, kettőben géppuska volt elhelyezve. A középső főtoronyban 76.2 mm- es, az elülső és a hátulsó kisebb ágyútornyokban 45 mm- es ágyúk voltak. A két géppuskatoronyban (az egyik a fedélzet bal oldalán, elöl volt elhelyezve, a másik jobb oldalt, hátul) DT- géppuskák kaptak helyet.

A hadsereg ezután 1932 őszén tesztelte a harckocsit. Bebizonyosodott, hogy a tank technikailag teljesen megbizhatatlan, a szerkezete túlzottan bonyolult és nem alkalmas sorozatgyártásra; főleg a sebességváltó mondta fel gyakran a szolgálatot. A tank fejlesztését 1932 decemberében leállitották, de 1933 februárjában Sztálin kivánságára újrainditották a munkát. Az időközben felfuttatott közepes harckocsi - projekt, a T-28 szerkezetéből több elemet átvéve áttervezték a T-35-öt. Az igy kapott második prototipus, a T-35-2 szinte semmivel sem volt megbizhatóbb, mint a T-35-1, de a makacskodó Sztálin mégis elrendeltette a sorozatgyártását - az illetékes szervek a harkovi nehézgépgyárat bizták meg az összeszereléssel és a gyártással. A tank főbb alkatrészei három különböző gyárban készültek, Harkovban 1933 őszén csak az összeszerelés folyt. 1934 elejére 5 T-35- öst kellett volna összeszerelni a gyárban, de csak egy készült el teljesen. A továbbiakban, 1934 végéig kb. 10 darab készült el belőle. A gyár mérnökei számos megoldhatatlan technikai problémával találták szembe magukat, és a fejlesztésbe ölt óriási anyagi és emberi források nem térültek meg. Egy T-35- ös legyártása akkoriban annyiba került, mint 9 BT- harckocsié.

A szovjetek 1937- ig egy helyben topogtak a T-35- össel. Ekkor egy új modernizációs programot inditottak, és némileg megbizhatóbbá tették a tank motorját és futóművét. Átalakitották a motor hűtőrendszerét, és hangtompitókat szereltek fel a kipufogókra - ezekkel a változtatásokkal és még néhány kisebb módositással megnövelték kissé a konstrukció stabilitását. A programot 1938 végére befejezték, és elkezdték sorozatban gyártani a felújitott T-35- öt. Összesen 63 darab készült belőle, a harckocsikkal az 5. különálló nehézharckocsi-dandárt szerelték fel. A dandár harckocsizói egyáltalán nem voltak elragadtatva az öttornyú acélszörnyetegtől; a tank belső tere, a hatalmas külső méretek ellenére szűkös volt és kényelmetlen. Az egyes lövegtornyok küzdőterei el voltak szigetelve egymástól, a személyzet pedig csak tornyok tetején található kiszálónyiláson keresztül hagyhatta el a harckocsit. A legrosszabb helyzetben a sofőr volt; az elülső géppuskatorony olyan balszerencsésen volt megoldva, hogy bizonyos szögben elforditva eltakarhatta a sofőrállás menekülőnyilásának tetejét - ilyenkor a sofőrnek esélye sem volt kiszállásra.

A jármű terepjáró képessége úgyszintén elégtelen volt - mindössze 17 fokos lejtőt tudott legyőzni, tagolt terepen a csaknem 4 méter magas felépitménye miatt gyakran úgy viselkedett, mint egy fejnehéz hajó - egyszerűen felborult.

1940 júniusában egy katonai konferencia zajlott Moszkvában, amelyen a katonatisztek a Vörös Hadsereg harckocsi-, és fegyverfajtáit elemezték. A T-35- el kapcsolatban az volt a véleményük, hogy a tank harctéri szolgálatra alkalmatlan; egyesek azt inditványozták, hogy alakitsák önjáró löveggé, mig mások a katonaiskolák kötelékébe akarták átsorolni. Végül is két harkocsiszázadot (67. és a 68.) fegyvereztek fel a T-35- ösökkel. Ez a két század a kijevi speciális katonai körzetben volt elhelyezve, a 34. páncélos hadosztály részeként.

E katonai körzet egységei súlyos veszteségeket szenvedtek a Wehrmachttó1, 1941 nyarán. Augusztus folyamán az észak felöl lecsapó Guderian- páncéloscsoport 600 000 szovjet katonát és harckocsik ezreit keritette be a kijevi katlanban. A Vörös Hadsereg a nyári harcokban csaknem az összes T-35- ösét elvesztette. A "szárazföldi csatahajók" könnyű célpontjai voltak a német zuhanóbombázóknak. A szétlőtt T-35- ösöket rendszerint szenzációként tálalták a tengelyhatalmak filmhiradói; soha nem felejtették el hangsúlyozni "mozgó erődök" óriási méreteit és veszélyességét, alaposan eltúlozva ezzel a T-35- ösök jelentőségét.


T-28

A T-28 a T-35 könnyebb "kisöccse" volt. A két tank fejlesztése csaknem egyszerre indult, és párhuzamosan folyt - a T-28- as prototipusa is a leningrádi "Bolsevik" gépgyárban készült, ugyanúgy, mint a T-35- é.

T-28



A T-28 nem öt, hanem "csak" három lövegtoronnyal rendelkezett. A legnagyobb, középső toronyban 45 mm- es ágyú, a két kisebbikben pedig géppuskák kaptak helyet. A 45 mm- es ágyút később, a sorozatban gyártott daraboknál 76.2 mm- esre cserélték; először a KT-28- as rövid csövű változatot, később pedig az L-10-es, hosszú csövű változatot szerelték a T-28- as tornyába. Mivel az L-10- esből állandó hiány volt, a legtöbb T-28- asnak KT-28- as ágyúja volt.

A harckocsit 1932 folyamán kezdték el gyártani, 1933 februárjára nyolcat készitettek el belőle, májusig pedig újabb négy darab is elkészült - a 12 példány közül 10 részt vett az 1933 május 1- jei katonai disszemlén. Az első 12 darabot a 30- as évek hátralevő részében további 491 követte - összesen 503 harckocsi épült. Ez a mennyiség főleg annak volt köszönhető, hogy igyekeztek összehangolni a T-28 és a T-35 gyártását, és minél több közös alkatrészt használni a két tipusnál.

1938- tól külsőleg felszerelt acéllemezekkel erősitették meg a tank páncélzatát; az elülső páncélréteg 80 mm- re, a az oldalsó 40 mm- re vastagodott. Ez a változat jelentős szerepet játszott a finn-orosz háborúban, 1939/1940 telén - páncélvastagsága lehetővé tette, hogy közel férkőzzön a finnek bunkereihez, és ágyútűzzel megnyissa azokat. A karéliai harcok során a finnek két T-28- ast zsákmányoltak, 1941 nyarán pedig további ötöt. Ezek a T-28- asok egészen a háború végéig szolgálatban voltak a finn hadseregben; az egyikről 1944 végén leszerelték a lövegtornyokat, páncélozott szállitójárművé alakitották, és egészen 1955- ig használták. A finn-orosz háborún kivül a T-28- asok 1939 szeptemberében Besszarábia lerohanásában is részt vettek.

A Vörös Hadsereg harckocsiegységeinek 1940- ben megkezdődött átszervezése alatt a T-28- asokat szétszórták, és az újra felállitott páncéloshadosztályokhoz osztották be őket. A harckocsik nagy része a nyugati speciális katonai körzetekhez került, és el is pusztult a Barbarossa-hadművelet első fázisa alatt. A német Pzkpfw III- as és Pzkpfw IV- es közepes harckocsik taktikailag fölényben voltak a T-28- assal szemben; a néhány megmaradt darabot a szovjetek a leningrádi fronton használták 1943- ig, de a tank fejlesztésével és gyártásával már 1940/41- ben leálltak. A többtornyú harckocsi koncepciója ekkor már rég elavult volt, és a "szárazföldi cirkálók" kora végérvényesen véget ért.

 

linkeltem egy honlapról

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.