Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


kézifegyverek_2

2008.05.04

Mauser C96 pisztoly
A fegyvertörténet szempontjából mérföldkőnek tekinthető, ezzel együtt esztétikailag gyönyörű, műszaki szempontból kifogástalan, gyártás-technológiai oldalról pedig a mai modern fegyvereket is megszégyenítő minőséget képviselő pisztoly kerül most a kedves Olvasó elé, amelynek sorsa ugyan-akkor igen érdekesen, ellentmondásosan alakult. Egyedi alakja, külképe még a fegyverek világában kezdőnek számító amatőr számára is azonnal szemet szúr és már vágja is rá a választ: ez egy Mauser pisztoly. A bevezetőben említett jelzők mindegyike megalapozott és remélem, e cikket végigolvasva Önök is egyetértenek majd: túlzásról szó sincs!

A Mauser-testvérek gyára


A Mauser-fegyverekről már tényleg minden fegyverbarát számtalanszor hallott, a Mauser vadászpuskák pedig a mai napig az igényes (és tehetős) vadászok kedvelt fegyvere. A hírnév nem a véletlen műve, hiszen amellett, hogy Németország a szülőhazájuk (amely országra oly jellemző a precizitás és az igényesség), a Mauser cég eleve puskagyártás (pontosabban: puskaalkatrész-gyártás) céljából alakult 1872-ben a németor-szági Oberndorfban. Az alapító egy testvérpár volt: Peter Paul Mauser (1838-1914) és Wilhelm Mauser (1834-1882). Sajnos néhány szakirodalom - vélhetően fordítási, lektorálási hiba folytán - Peter Paul Mausert, kettős keresztneve alapján két külön személynek titulálja, mondván, hogy a Mauser-testvérek hárman voltak. A Mauser család Oberndorf am Neckarban élt, így talán nem véletlen, hogy a testvérpár éppen ebben a városban vágott bele a vállalkozásba, megalapítva kis cégüket, a Gebruder Mausert. A vállalkozás sikeres volt, így már 1874-ben vállalkozási formát válthattak és átalakultak "Gebruder Mauser & Co" nevű céggé. A korábban csak alkatrészeket gyártó cég saját fejlesztésű Mauser hadipuskája, amely a német hadsereg szolgálati fegyverévé vált, hatalmas sikert hozott a vállalkozásnak. A "Mauser" márkanév hamarosan egyet jelentett a minőséggel.

Míg a puskák tekintetében elsöprő volt a cég sikere, a maroklőfegyverek vonatkozásában ez korán sem mondható el. Több típust is kifejlesztettek, ám az átütő siker csak nem akart bekövetkezni. Próbálkoztak pisztolyokkal (például mod. 1877 jelű egylövetű, függőleges zármozgású pisztollyal, ami az első érzékelhető sikerfélét hozta) és revolverekkel, mint például a "Cikkcakk" fantázianevű, mod. 1878 típusjelű. Ez utóbbi maroklőfegyver-kategória rövid életű volt, zsákutcát jelentett a cég számára, annak ellenére, hogy mindent megtettek a tökéletesítésre. A német hadvezetés azonban idegenkedett tőle és ez megpecsételte a Mauser revolverek sorsát. A maroklőfegyver-ágazat csődjét, ennek veszteségeit bőségesen lefedte a puskagyártás profitja, olyannyira, hogy az eddigi kft. vállalkozási formájukat 1884-ben át tudták alakítani részvénytársasággá és a cég neve ettől kezdve "Waffenfabrik Mauser AG" lett. Ezt már Wilhelm Mauser nem érhette meg, halálától kezdve (1882) a céget Peter Paul Mauser vezette.


Az első öntöltők

Még mindig nem fáradtak bele maroklőfegyvereik sikertelenségébe és a Mauser-cég ismét a pisztolyok felé fordult. Első "revolverkorszak" utáni fejlesztésük a C86 típusjelű öntöltő pisztoly volt, ami maga volt a tökéletlenség, ezért eleve halálra volt ítélve (mechanikája, amelyet saját fejlesztésű, mod. 1884 puskájukról koppintottak le, anynyira bonyolult volt, hogy az eleve nem lehetett életképes). A C86 pisztoly sikertelensége viszont már olyannyira elkedvetlenítette Mauseréket, hogy egy időre teljesen abbahagyták a maroklőfegyverek fejlesztését, illetve gyártását és minden pénzüket, energiájukat sikerágazatukba a puska-gyártásba fektették. Ez a vonal változatlanul futott, puskáik - a bel- és külföldi megrendelések tömkelege révén - egyre népszerűbbé, keresettebbekké váltak.

Talán a hiúság, talán a makacsság volt az oka, de mintegy nyolc évvel az utolsó pisztolyuk elkészülte után ismét napirendre tűzték egy saját pisztoly kifejlesztését. Nem hagyta őket nyugodni a gondolat, hogy ha a puskák terén tudtak nagyot alkotni, akkor a maroklőfegyverek terén szintén kell, hogy szülessen végre valami figyelemreméltó. Illetve volt még valami, ami arra sarkallta Mauseréket, hogy ismét fordítsanak figyelmet a pisztolyokra. Amikor 1884-ben a cég részvénytársasággá alakult, az ehhez szükséges tőke egy részét az a württenbergi bank biztosította, amelynek tulajdonosa pár évvel később (amikor még fennállt a bankkal szembeni tartozás) a "Ludwig Loewe & Co." cég lett. Ennek folyományaként a Mauser-részvények tekintélyes hányada - micsoda tragikomédia! - egy rivális fegyvergyártó és kereskedőcég tulajdonába került, egy olyan cégébe, amely már az 1870-es évek végétől nagy tömegben ontotta (orosz megrendelésre) a Smith and Wesson-rendszerű revolvereket, de kereskedett Borchardt-féle pisztolyokkal is. Ahhoz tehát, hogy a résztulajdonos ellenlábas érdeklődését felkeltsék a saját gyártmányaik iránt, nem ártott Mauseréknak sem megalkotni egy életképes, eladható, és ezáltal a kereskedő figyelmére érdemes terméket kifejleszteni. Lám, néha milyen érdekes dolgokat hoz az élet.


Még három testvér

A szerencse ismét Mauser mellé állt. Dolgozott ugyanis a cégnél három testvér: Fidel, Friedrich és Josef Feederle, akik közül az egyik, Fidel Feederle történetesen a gyár kísérleti műhelyének vezetője volt. A három testvér megszállott fegyverrajongó volt, szabadidejükben is fegyverek (és mit hoz a véletlen: éppen öntöltő pisztolyok) fejlesztgetésével foglalkoztak. A fent említett előzmények és események hatására Paul Mauser felkereste őket és kifejezetten kérte, hogy minden energiájukat és tehetségüket fordítsák az eddig csak hobbiként űzött pisztoly fejlesztésre. A három tehetséges műszaki szakember most már fő munkaidőben hódolva hobbijának, erőteljes kutató-fejlesztő munkába fogott, amelynek első, kézzelfogható eredménye: az új típusú pisztoly mintapéldánya már 1885 márciusában megszületett. A három testvér tehetségét mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a prototípus elsőre szinte tökéletesre sikeredett. A Mauser cég azonnal meg is kérte az új konstrukcióra az ipari mintaoltalmat, természetesen a gyár nevére.

A kor szokásával ellentétben a fegyver jelzésében, elnevezésében egy árva szó sem utalt a tervezőkre (még a főkonstruktőrnek számító Fidel Feederle nevét is elhallgatták), mert a kor szokásának megfelelően az alkalmazottak szellemi termékei nemes egyszerűséggel és természetességgel automatikusan az őket alkalmazó cég tulajdonává váltak. Így aztán a Feederle-féle pisztoly mint Mauser pisztoly került be a hivatalos nyilvántartásba és persze a köztudatba. Az új fegyver hivatalos jelzése Mauser C/96 lett. A Mauser cég - főként a pisztolyainál - más fegyvergyáraktól eltérően az egyes változatokra nem a modell (mod.) szócskát használta, hanem a konstrukciót (németül: Construktion), így aztán a Feederle által megtervezett pisztoly további változatait is a C betű és az azt követő évszám utolsó két számjegye jelzi. Az évek, évtizedek folyamán, országtól függően hol perjel (C/96), hol kötőjel (C-96), hol csak a betű és a szám (C96) szerepel a jelzésben, de van, ahol (akik) mod. 96 néven ismerik. Ez utóbbi azonban teljességgel pontatlan, mert a Mauser cég a puskáinál viszont továbbra is a modell jelzést alkalmazta és a mod. 96 történetesen egy Mauser puska típusjele.

Rendszeresítés nélkül is népszerű
Mielőtt a Mauser C96 pisztoly szerkezetét megvizsgálnánk kicsit alaposabban, érdemes megmagyarázni a bevezetőben említett azon jelzőt, miszerint nagyon ellentmondásos a pisztoly története. A történeti érdekességet az adja, hogy a pisztoly annak ellenére lett vi-lághírű és a mai napig közismert, hogy bármely ország hadserege vagy rendvédelmi szerve rendszeresítette volna. A pisztoly tökéletes műszaki eszköz volt, szerkezetileg azonnal elérte fejlettsége csúcsát, azonban bárhogy igyekezett is a Mauser cég, hogy számtalan változatát kidolgozva beférkőzzön a nagy felhasználók (hadseregek) kegyeibe, volt valami ebben a pisztolyban, ami miatt számtalan sikeres csapatpróba után se került be az arzenálba. Valami igazából kézzelfoghatatlan, megmagyarázhatatlan zavaró tényező, ami visszatartotta a hadvezetést a rendszeresítéstől. Pedig látszólag minden rendben volt a pisztollyal: megbízhatósága magasfokú, a lőszer teljesítménye a kor elvárásaihoz illeszkedő, harcászati-műszaki tulajdonságai, alkalmazhatósága szinte ideális... és mégis.

Hogy akkor végül mégis mitől lett ilyen világhírű? A magyarázat egyszerű. Mert a megfelelő helyen és a megfelelő időben született (illetve születtek a további változatai). A tömeggyártást a német hadsereg első világháborús maroklőfegyver-hiánya jelentette: a német hadsereg felső vezetése mindegy 150 000 darabot rendelt a C96 pisztoly 1912-es változatából, az akkor még kis mennyiségben rendelkezésre álló P-08 pisztolyok mellé. Ez a hatalmas mennyiség azonban nem jelentette a rendszeresítést, a C96-ok csupán hiánypótlásra szolgáltak. A gyár szempontjából azonban ettől kezdve teljesen mindegy lett, hogy rendszeresített-e a pisztoly, vagy sem, hiszen óriási pénz és referencia, ezáltal pedig közismertség és keresettség hullott az ölébe. Ezen hatalmas belföldi megrendelést követően megjelentek a külföldi igények is: a pisztoly eljutott Törökországba, az olasz haditengerészethez, Kínába, Indonéziába, Angliába, Franciaországba, Norvégiába és még lehetne folytatni azon országok felsorolását, amelyek kisebb-nagyobb tételben vásároltak a C96-okból.

A C96-okat 1896-tól egészen 1934-ig gyártották, ez idő alatt 22 (!) változata jelent meg. Ezek egyikénél sem történt számottevő beavatkozás a fegyver konstrukciójába. Az egyes változatok űrméretben, alkalmazott lőszertípusban, csőhosszban, tárkapacitásban, irányzékjellegben térnek el főként egymástól. A szerkezetbe való legnagyobb mérvű beavatkozást az jelentette, hogy egy kései változatba beépítették a sorozat-lövés-tüzelési módot, azonban itt se avatkoztak be lényeget érintően a konstrukcióba: a sorozatlövő változat szinte valamennyi szerkezete, alkatrésze ugyanaz volt, mint az 1896-ban elké-szített prototípusé, mindössze pár alkatrészt módosítottak benne.

A C96 ilyen hosszú ideig történő gyártásban tartása tehát elsősorban annak a hatalmas haszonnak volt köszönhető, amit az első világháború alatti hadi megrendelések jelentettek a cégnek. Ezen idő alatt más típusok kifejlesztésével nem is foglalkoztak, így a termékskálájuk elég egysíkú volt. Még a versailles-i szerződés sem tudta típusváltásra ösztönözni a céget, ugyanazt a C96-ot gyártották tovább, csak rövid csővel. Talán nem volt fölösleges kissé bővebben beszélni a Mauser cégről, illetve a C96-osról, mert egyrészt valóban nagyon színesen alakult a sorsuk, másrészt pedig manapság nem sokat hallani róluk.


A seprűnyeles

Rátérve a Mauser C96 pisztolyra, amelyet az amerikaiak nemes egyszerűséggel csak seprűnyélnek (Broomhandle) tituláltak, a Szovjetunióba, Kínába és a többi szocialista országba menőket pedig Mauser Bolónak, azaz Bolsevik Mausernak kereszteltek el, feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy ez volt a világon az első valóban működő és életképes öntöltő pisztoly, és ebben a nemzetközi szakirodalom maradéktalanul egyetért.

Konstrukciós jellemzését tekintve a C96 (és annak valamennyi változata) rövid csőhátrasiklásos, szilárd reteszelésű, külön retesztestes (reteszelőtömb), külső kakasos, mechanikus biztosítóval ellátott, rögzített táras öntöltő maroklőfegyver. A pisztoly általános kinézetét meghatározza az elsütőbillentyű előtt elhelyezett beépített tár, ami valóban egyedi, mással alig összetéveszthető jelleget kölcsönöz a fegyvernek. Emellett szintén sajátos (bár nem egyedi) a kor szellemének és esztétikai elvárásainak megfelelő forgástest kialakítású csőfelület, illetve a szinte kör keresztmetszetűnek tűnő markolat (éppen ez utóbbi sugallta a játékos kedvű amerikaiak számára a seprűnyélre való asszociálást).

Az idők folyamán több űrméretben is megjelent a pisztoly. Az első változatot Mauserék a Borchardt-féle 7,65 mm-es, palackalakú lőszer alapján kialakított 7,63 mm-es Mauser lőszerre tervezték meg. A Borchardt és a Mauser lőszer méretei teljesen azonosak, Mauserék mindössze a töltetet változtatták meg, ami által javultak a lövedék ballisztikai tulajdonságai. Ez a Mauser által feljavított Borchardt lőszer lett később a szovjet 7,62 mm-es TT lőszer (alapja) is.

A három lőszer annyira hasonlít egymáshoz, hogy a C96 pisztoly gyakorlatilag mindhárommal (többek között tehát a szovjet TT-vel is - bár annak nagyobb teljesítménye hosszabb távon károsít-hatja a fegyvert - A szerk.) működik. Emellett igen nagy példányszámban készítették a C96-okat 9 mm Luger (azaz Parabellum) lőszerre, de külföldi megrendelésre 9 mm Mauser Export, 8,15 mm DWM, 9 mm Largo, sőt .303 Mauser űrméretben is. A csőhossz vonatkozásában is több változat készült, időrendi sorrendben: 4,75 col (120 mm), 5,2 col (132 mm), 5,5 col (140 mm), 3,9 col (100 mm). Ezen kívül, igen kis szériában, de elkészült a karabélyváltozat is, amelyeknél (változatlan fegyverszerkezet mellett) a csőhossz 11,75 col (298 mm), 14,50 col (370 mm) és 16,00 col (406 mm) volt.

A beépített tárak kapacitása (elsősorban az alkalmazott lőszer típusától függően, illetve a versailles-i szerződés előírásainak megfelelően) 10, 20, illetve 6 lőszer volt. Az már talán kevésbé közismert, hogy a C96 néhány kései változata kivehető szekrénytárral készült, melyek befogadóképessége 10, 20, 40, illetve 6 darab volt.

A pisztolyok túlnyomó többsége merev (alapvetően fa) tokkal készült. Jó néhány változat esetében a markolat hátsó élén sín található, amelynek segítségével a tok hozzákapcsolható a pisztolyhoz, így lehetővé téve a vállból történő kétkezes lövést (hasonlóan a nálunk jól ismert 9x18 mm-es APSZ (Sztecskin pisztolyhoz). Mint e rövid felsorolásból is kitűnik, a változatok száma tekintélyes volt.


Szerkezeti kialakítás


A képeken a 7,63 mm Mauser űrméretű, rögzített táras C96 1912-es változata látható. Irányzéka 50 m-től 1000 m-ig állítható, kialakítását tekintve íves csapóirányzék. Ezt az irányzékot a hadicélra gyártott, úgynevezett military modellekre szerelték. Az 1000 méter természetesen némi túlzásnak tűnik, mert ekkora távolságon a röppályasüllyedés már több tíz méter, így pontos találatról már szó sem lehet. Viszont a hatásos lőtávolságnak tekintett 100 méteren a szóráskör átmérője még nem haladja meg a 30 cm-t, ami tökéletesen elegendő egy ember méretű cél leküzdéséhez. A pisztoly csöve egy anyagból készül a csőtokkal, amelyben a hasáb alakú zár, ütőszeg szerkezet, a hüvelykivonó és a hüvelykivető szerkezet található. A reteszelőfészkek, amelyek az elsütő-szekezet házhoz kapcsolódó retesztömbnyúlványaival érintkeznek, nem is a csövön helyezkednek el, hanem a hasáb alakú zártömb alsó részén. A C96 első változatainál egy reteszfészek volt a zártömbön és ennek megfelelően egy retesznyúlvány volt a reteszelőtömbön. A reteszelés során tehát a zárszerkezetet a csőtokkal a reteszelőtömb köti kapcsolja össze. A továbbfejlesztés során növelték meg a reteszelőfelületek számát, így a terhelés megoszlik a két borda között, ezáltal nem kellett kellemetlenül mély és vastag falú vájatot kialakítani a zártömbön. A képen látható 1912-es modellnél már két reteszfészek van kialakítva a záron, illetve két retesznyúlvány van a reteszelőtömbön. A csőtok körülbelül középső részén alulra markánsan "kilóg" az a nyúlvány, amihez a reteszelőtömb működő felületeinek mellső része kapcsolódik, és ami a szükséges út megtételét követően megállítja a csőszerkezetet. A lövést követően a hátrasikló csőszerkezet (amelyet a reteszelőtömb hozzákapcsolva tart a zárszerkezethez) néhány millimétert (kb. 5-6 mm) hátrasiklik, még mereven lereteszelt csőfarral. Az együttfutási út vége felé közeledve a csőszerkezettel együtt hátramozgó reteszelő-tömb hátsó, ferde nyúlványa nekiütközik az elsütőszerkezet házban kialakított ferde pályának és a további hátramozgás során a ferde pálya egyre nagyobb lesüllyedésre kényszeríti a reteszelőtömb hátsó végét, ezáltal fokozatosan kihúzva a reteszelőtömb nyúlványait a zár reteszfészkeiből. Abban a pillanatban, amikor megszűnik a mechanikus kapcsolat a cső és a reteszelőtömb között, megszűnik a merev reteszelés is. Mintegy 2 mm szabad együttfutási út után a csőtok nyúlványa felütközik a reteszelőtömb mellső felületére és a csőszerkezet megáll, a zárszerkezet pedig tovább mozog hátra, összenyomva ezáltal a helyretoló rugót és hátsó helyzetbe feszítve a kakast. A lebillenő reteszelőtömb egyúttal a megszakító szerepét is betölti azáltal, hogy alaphelyzetbe billenti vissza az elsütőemelőt, ami közvetlenül az elsütőszerkezet ház jobb oldalán végigfutó elsütőrúd anyagából, annak egyik felületeként van kialakítva.

A zárszerkezet kialakítása hagyományosnak tekinthető, eltekintve attól a némileg szokatlan vonásától, hogy teljesen hasáb keresztmetszetű, illetve, hogy a rászerelt hüvelyvonó a felső oldallapján van, ami gyakorlatilag függőleges hüvelykivetést eredményez (ezt erősíti meg az is, hogy maga a kivetőrúd viszont alulról löki meg a hüvelyt). A zártömb tekintélyes hossza megszabja az ütőszeg méretét is, ami ezáltal igen hosszú és erős alkatrész. Helyretoló szerkezet igazából, mint szerkezet nem is létezik, mert a helyretolást egyetlen egy alkatrész, a rugó végzi. Ennek egyik vége a csőtok hátsó belső részének, másik vége pedig a zártömb belső felületének támaszkodik.

Mint talán a képeken érzékelhető, a fegyverben nagyon jól el van rejtve a főrugó, azaz a kakasrugó. A fegyver tervezője teljesen eltékozolta a markolat adta nagy üres teret, ugyanis a markolatban semmilyen alkatrész nincs. A kakasrugót beletervezte az elsütőszerkezet-házba, ami viszont rendkívül kompakttá, könnyen szerelhetővé tette a fegyvert. Az egész elsütőszerkezetre igaz, hogy annak kialakítása rendkívül sok gépi megmunkálást igényelt. Maga a ház is számos áttörettel, furattal, réssel, bemarással rendelkezik, ezek kialakítása kemény gépipari munka lehetett.

Az 1912-es modell esetében a kakason már két nyugasz van: egyik az elsütőnyugasz, míg a másik a biztosított állapotban az ütőszegtől történő kakastávoltartásra szolgál. A kezdeti modelleknél még kizárólag elsütőnyugasz létezett. A kakas alakja is átalakult az idő előrehaladtával. A legelső modellnél a kakas azon nyúlványa, amelynél fogva a lövő kézzel megfeszítette, hosszúkás volt. Az összes további modell viszont már kerek alakú nyúlvánnyal készült. Ezek első példányai még olyan nagy alakú gombokkal, hogy a fesztelenített kakas feje teljesen belelógott az irányzékvonalba, ezáltal is jelezve a lövőnek a kakas fesztelenített változatát. A későbbi modelleknél már számottevően kisebb kakasfejet alkalmaztak (ezek már nem értek bele az irányzékvonalba). Néhány modell viszont már átfúrt, azaz kikönnyített kakasfejjel készült, mint a képeken is látható 1912-es változat. A mechanikus biztosítókar elég szokatlan módon került kialakításra és maga a működés se szokványos, ugyanis kizárólag a kakas mozgására, illetve a mozgás megakadályozására szolgál. Ennek megfelelően helye a tok bal oldalán van, a kakas mellett.

Az idők folyamán a mechanikus biztosító is átesett bizonyos fejlesztéseken. A bemutatott 1912-es modellnél az egyik legfejlettebb megoldás látható. A fényképeken az elsütőszerkezet- ház alatt látható fekete színű karmos alkatrész amilyen bonyolult, annyira egyszerű rendeltetésű: ez rögzíti a csőszerkezetet és az elsütőszerkezetet a tokhoz, a markolat hátsó élénél. A tokról sok érdekeset nem lehet elmondani. A bal oldalon látható markáns, nagy méretű téglalap alakú bemarásnak semmilyen funkcionális szerepe nincs, ha hiszik, ha nem, kizárólag díszítésre szolgál! Ezt mi se bizonyítja jobban, mint az, hogy bizonyos közbenső modellek enélkül készültek (elsősorban a háború alatt, amikor igyekeztek egyszerűsíteni a gyártást a gyorsabb előállítás érdekében), azonban a megrendelők annyira rondának találták így a pisztolyt, hogy a gyár kénytelen volt ismét rátenni ezt a díszítő bemarást.


Lassú töltés

Azt talán mondani sem kell, hogy a rögzített táras modelleknél a tár töltését felülről, a zárszerkezet hátrahúzását követően, alapvetően töltőlécből végezték. Üres tár esetén egyébként is megakad a zárszerkezet hátsó helyzetben (megakad a felemelkedett adogatólemezben), így a töltőlécet kényelmesen be lehetett illeszteni. Az egyenkénti kézi töltés már macerásabb, mert kézzel meg kell tartani a zárszerkezetet. Abban a pillanatban ugyanis, ha lőszer van a tárban, illetve kihúzták a pisztolyból a töltőlécet, a zárszerkezet előreszaladt és egyúttal csőre is töltötte a pisztolyt.

A karcsú markolatnak köszönhetően a fegyver fogása rendkívül kényelmes, jól beszorítható, stabilan tartható, hasonlóan a legendásan jó ergonómiai tulajdonságokkal rendelkező P-08-hoz. Mára már elég kevés példány marad meg (főleg jó állapotban) a C96-ból, és csak Kínában gyártják, viszont - és ez jól szemlélteti közkedveltségét - a mai napig gyártanak hozzá különböző cégek alkatrészeket, tartozékokat.

Klabacsek Gyula

 

 

MP40 

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

MP40
Típus: géppisztoly
Ország: Németország
Alkalmazás
Használó ország: Németország, Izrael
Háborús alkalmazás: második világháború
Műszaki adatok
Űrméret: 9 mm
Lőszer: 9 × 19 Parabellum
Tárkapacitás: 32 db-os szekrénytár
Működési elv: szabad hátrasiklású tömegzár
Tömeg: 3,97 kg (tár nélkül)
4,61 (töltött tárral)
Fegyver hossza: 629 mm (behajtott válltámasszal)
832 mm (kihajtott válltámasszal)
Csőhossz: 248 mm
Elméleti tűzgyorsaság: 500 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség: 380 m/s
Hatásos lőtávolság: 150–200 m m

Az MP40-est 1940-ben rendszeresitették,és számos főrésze hasonlított(vagy egyezett) az MP38-aséval. A fő különbség a felhasznált anyagokban rejlett,mivel itt főként préselt acéllemezt és műanyagot használtak.Hagyományos hátrasiklással müködött.Először a fallschirmjagerek használták, sikerrel.

 

Külső hivatkozások 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.